Renseikan Aikidó Egyesület

A Magyarországi Kobayashi Dojók Egyesületének tagja

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Aikido Az aikidóról általában

Az aikidóról

E-mail Nyomtatás PDF

AZ AIKIDÓRÓL

Az aikidó nem nyugati értelemben vett sportág, inkább a középkori japán szamurájok által kifejlesztett harci technikák továbbélése az alapító Ueshiba Morihei (O Sensei, 1883-1969) erőszakellenes filozófiájával ötvözve. A legkevésbé durva japán harcművészet, amely elsősorban az ellenfél energiájának felhasználásával történő védekezésre, és az állandó önfejlesztésre koncentrál.

Ueshiba mester szamuráj családban született, és szerény fizikai képességei ellenére kemény edzéssel hamarosan legendás harcos vált belőle, aki sokféle harcművészet hosszas tanulmányozása után hozta létre saját stílusát. Számos híres tanítványa volt, és több dojót (edzőtermet) alapított, a nemzetközi aikidó hálózatot azonban már 1999-ben elhunyt fia, Kisshomaru Ueshiba hozta létre és működtette apja halála után.

Amikor a második világháború után Japánban betiltották a bushidót, sok hagyományos harcművészeti iskola az amerikai megszállók által is tolerált sportszemlélet felé mozdult el. A frissen alapított Aikidokai (1948) azonban nem kötött kompromisszumokat a szamuráj szellemiség rovására.

Az aikidó, mint modern harcművészet a dzsu-dzsitsu vonalon fejlődött ki, ahol kétféle irányvonal volt mérvadó: az egyik, amely kizárólag pusztakezes technikákon alapult, a másik pedig, a kardvívás művészetén. Az aikidó inkább ez utóbbi ághoz tartozik, amelyet a bushik (harcosok) teljes fegyverzetben gyakoroltak annak idején.

A bushi vagy szamuráj mentalitásnak vannak olyan elemei, amelyek nagyon fontosak az aikidóban: ilyen például a tökéletességre való törekvés, a végletekig való eljutás (saját képességeink teljes körű ismerete), illetve a halálfélelem hiánya. A gyakorlók nem ellenfélnek tekintik a küzdőpartnerüket, hanem egy nagyon fontos embernek, akivel sajátos kapcsolatban állnak.


A körkörös mozgásban megvalósuló szabadság és spontaneitás jellemző az aikidó technikáira. A körkörös mozgás hangsúlyozása olyan látványt kelt, mint egy lágyan áramló, koreografált, csiszolt és kifinomult tánc. De ez a körmozgás az aikidóban nem azzal a céllal fejlődött ki, hogy finomítsa ezt a művészetet, vagy hogy kialakítsa a védekezés passzív formáját. A cél eredetileg határozott és támadó jellegű volt: úrrá lenni az ellenfél erején és átvenni az irányítást felette. Az aikidó a következő létfontosságú kérdések megválaszolása kapcsán jött létre:

  • Mit tehetek, ha szembe találom magam valakivel, aki fizikailag erősebb?
  • Hogyan győzhetem le a másikat anélkül, hogy bármiféle fegyvert használnék?
  • Mi a legmegfelelőbb forma az ellenfél megfékezésére, anélkül, hogy vakmerő erőszakhoz vagy pszichológiai trükkhöz folyamodnék, megőrizve a budo tisztességét?
  • Röviden, hogyan védekezhetünk valaki ellen, aki felettünk áll méretben, fizikai erőben és tapasztalatban?

Az embereknek nem a versenyeken kellene bizonyítani kétes felsőbbrendűségét embertársain, hanem az együttműködést keresve, de önállóan kellene eljutnia a test és szellem összhangjáig, az igazi harmóniáig.



Az aikido, mint harci tan

Az  aikidó, azzal együtt, hogy harci technikákból származik, több, mint puszta harci módszer, amely segítségével legyűrhetjük az ellenünk támadást intézőket. Az Alapító elképzelése többek között egy harci szellemben történő, az egyéni lehetőségeket nem kizáró, az ember belső fejlődésének elősegítésére hivatott eszköz megteremtése volt (ez ugye nem mondható el, az igen komoly fizikai erőnlétet megkövetelő harci művészetekről). Ueshiba mester ezt így fogalmazta meg: "Az aikido célja nem a másik ember, hanem önmagunk hibáinak kijavítása. Ez pedig ne az egyén fizikai és spirituális pusztítását, inkább a fejlesztését jelentse."

Az aikido gyakorlása így lehetővé válik bármilyen korú, bármilyen fizikai adottsággal rendelkező ember részére; a gyakorlás során kifejtett erő intenzitása változhat a sportosnak mondott, magas szinten végzett intenzív gyakorlástól a szabadidős tevékenységig.

 

Az aikido technikája

Az aikidónak sokféle gyakorlási formája létezik. Az aikidót gyakorolhatják szabad kézzel vagy fegyverrel, egy vagy több felfegyverzett vagy fegyvertelen ellenféllel szemben. Mindkét gyakorló dolgozhat álló helyzetben, térdelő ülésben, illetve az egyik állhat, miközben a másik térdel. A támadás formái lehetnek ütések vagy megragadások. Az aikidóban alkalmazott technikák lehetnek dobások, és leszorítások is. A különböző mozgássorok igen gyakran veszik igénybe a felső végtagok, a csukló, a könyök, a váll valamint a gerincoszlop izületeit. A megdobott fél gyakran együttműködik a saját eldobásánál, hiszen a legtöbb esetben ez az egyetlen biztosnágos módja a sérülések elkerülésének.

Az Aikidokák gyakran használnak fegyvereket: fából készült botot, kardot, kést. Ezek az eszközök nagyban elősegítik a használatukból eredeztethető technikák megértését. A fegyverek szerves részét képezik a gyakorlásnak, mivel a velük végzett technikák az elsajátítandó szabadkezes technikák forrásai. Használatuk javítja a testtartást, finomítja a megfelelő támadási távolság kialakítását, a pontosságot, a koncentrációt és a központ fogalmának megértését, mely utóbbi igen fontos szerepet tölt be az Aikido gyakorlásában. Egészen röviden definiálva, a központ (centrum) tulajdonképpen egy stratégiai alapot képez, mely lehetővé teszi az Aikidokának, hogy a mozdulat középpontjában elhelyezkedve ellenőrzése alatt tarthassa ellenfelét. Fontos megemlíteni, hogy az Aikidoban nincsenek bevitt ütések rúgások, így nincs az ütésekkel járó fizikai stressz sem.

 

Módosítás dátuma: 2010. május 24. hétfő, 14:58